Az aktív remény

Bármilyen helyzetben adott a lehetőség, hogy a cselekvést válasszuk. Amikor kilátástalannak véljük a helyzetünket, és minket meghaladó kihívásokkal nézünk szembe, úgy érezhetjük, hogy tetteink semmit nem számítanak. Az, hogy hogyan cselekszünk és mennyire hiszünk abban, hogy a cselekedeteink által hatást tudunk elérni, attól függ, hogyan gondolkodunk, mit érzünk a reményről.

Vegyünk egy példát:

Kriszta mélyen együttérez az emberiséggel. Fájdalmas számára látni azt, az emberek hogyan okozzák önmaguk vesztét. “Mi értelme lenne bármit is tennem, - kérdi - amikor az úgysem változtatna semmin?”

Többen úgy értelmezik a reményt, mint annak az ésszerű valószínűsége, hogy egy elvárt dolog beteljesül. Ebből egyenesen következik az, hogy ha úgy ítéljük meg, hogy kicsi az esélye annak, hogy az elvárásunk teljesüljön, akkor nem jön létre elköteleződés, így a cselekvés is elmarad. Ezt hívjuk passzív reménynek, amikor a változást kívülről várjuk.

Krisztát megkérdezték, hogy mégis mi az, amit szeretne, hogy történjen a világunkban? Habozás nélkül leírta azt a jövőképet, amire régóta oly fájdalmasan vágyik.

A remény ezen megnyilvánulásával - annak a tudatosításával, hogy mire vágyunk, mit szeretnénk, miben reménykedünk - megkezdődik a közös utazásunk. Ez az a hit, amely képes testet ölteni és cselekvésben kifejeződni. Így válunk aktív résztvevőjévé reményünk megvalósulásának. Ez az aktív remény, ami egyet jelent az énerő aktiválásával, bizalmat épít, felerősíti az érzeteket, cselekvésre motivál, vonzza az együttműködést, megteremti az egység élményét, és azt a környezetet, amelyben cselekedeteink eredménye visszatükröződik.

A remény aktiválása egy gyakorlat, amit a munkám során önaktiválás (self-activation) elnevezéssel tanítok. Ez az integrált gyakorlatsor bármilyen élethelyzetben alkalmazható, ami először mindennapi szokásként, majd idővel természetünk részeként épül be az életünkbe. Három fő lépésből áll:

• felülvizsgáljuk valóságunkat, hogy tisztán lássuk azt

• beazonosítjuk a reményünket - azokat az értékeket, irányokat, történéseket, amelyeket szeretnénk, ha megvalósulnának

• lépéseket teszünk a beazonosított irányok mentén

Ez a folyamat nem igényel optimizmust, csakis döntéseket. Az irányt adó erő az a szándék, hogy tudatosan azt választjuk, amit cselekedni, kifejezni vagy megvalósítani szeretnénk. Ahelyett, hogy az esélyeinket latolgatnánk, a szándékunkra fókuszálunk, hogy az vezessen minket.

* A remény szó a klienseimtől merült fel az elmúlt évek munkái során. Ezzel azonosították azt az állapotot, amit megéltek az önaktiváló gyakorlat során.