Egy kisbaba és az édesanyja egymással szemben ülnek. Pár perc játék után az anya elkomorodik és nem reagál a kicsire. A baba egyre drámaibb trükkökkel próbálja újraéleszteni az édesanyja megnyugtató reakcióit, miközben fokozatosan szorongóvá válik. Egy perc után az anya abbahagyja a kísérletezést, újrakapcsolódik gyermekével, és visszaáll közöttük az összhang. Több más csecsemő-anya kísérlet mellett ez is, Ed Tronick és csapatának still face experiment-je is hozzájárult ahhoz, hogy a pszichológia jobban értse a csecsemők viselkedését a társas kapcsolatokban, illetve azt, hogy emberként hogyan erősíthetjük a kiegyensúlyozott önérzetünket (sense of self) - azt, ahogyan megéljük önmagunkat -, és építhetünk egészséges kapcsolatokat.

Általában az emberek kényszert éreznek rá, elvárják, hogy szinkronban legyenek a párjukkal. Pedig az igazság az, hogy pont az ellenkezője a természetes. Az újrakapcsolódás (reconnection) – a kapcsolat helyreállítása (reparation) – az, ami az öröm, biztonság és bizalom érzését váltja ki bennünk, és táplálja azt az idő múlásával. Egészséges kapcsolatokat vizsgáltak és kiderült, hogy a párok, illetve a szülők és gyermekeik az idejük 70%-ban nincsenek összhangban, de a kapcsolat szakadása fontos ahhoz, hogy cselekvésre késznek, magabiztosnak és kompetensnek érezzék magukat a kihívásaik független és társas (mások segítségével történő) kezelésére. Ennek értelmében a kapcsolatszakadás (disconnection) része a kapcsolódásnak (connection). Tehát nem kell a tökéletességre törekednünk a kapcsolatainkban - az nem tesz jót sem a mentális egészségünknek, sem pedig a jól-létünknek. Inkább hallgatnunk kellene az intuíciónkra, meg kellene őriznünk a nyugalmunkat, és egyszerűen „elég jó” társnak kellene lennünk az emberi kapcsolatainkban, mint pár, szülő, barát, kolléga, embertárs.

Ahogy életünk minden egyes pillanatáról, úgy a kapcsolat megszakadásáról és helyreállításáról is jelentést alkotunk a testünkben és az elménkben, és ezeknek a tapasztalatoknak az értelme egy életre velünk marad, azok irányt adnak a figyelmünknek, meghatározzák döntéseinket és a viselkedésünket. A gyermek korai környezetében és jelentésalkotásában (meaning-making) a szülők úgy működnek mint “neuroépítészek” (neuroarchitect): hatással vannak a gyermek elméje és agya épülésére, sőt, a gének kifejeződésére is. Amikor nem tudunk egyértelmű értelmet adni a történéseknek vagy nem tudjuk elképzelni, hogy a világ jobb is lehet, akkor sérülhet az önérzetünk, nehéz helyzetekben és állapotokban rekedhetünk, és a reménytelenség érzése uralkodhat el rajtunk. Még ha a korai éveink bizonytalan környezetében nem is tapasztalhattuk meg a “szakadás-helyreállítás”, azaz az újrakapcsolódás és az eredményeként létrejövő kölcsönös, mély kapcsolódás élményét, akkor is fejleszthetjük az önszabályozási képességünket és a kapcsolódási sémánkat az új kapcsolatainkban mint társszabályozó, életünk végéig. Ennek a kettőnek a tudatos fejlesztése szükséges ahhoz, hogy a bizonytalan kapcsolódásaink fokozatosan átalakuljanak biztonságossá, erősödjenek és mélyüljenek. Csakis a kapcsolataink által fejlődhetünk, találhatjuk meg biztonságunkat és nyugalmunkat, általuk növekedhetünk és teremthetjük meg a jól-létünket.

A megrekedt és/vagy a kaotikus kapcsolatok dinamikáinak hatékony értelmezéséhez meg kell nyugodnunk és el kell fogadnunk, az élet velejárója, hogy a kapcsolataink megszakadnak, ezért tudatosan tennünk kell azok újraépítéséért és erősítéséért. Az emberi kapcsolatok dinamikus, kölcsönös és folyamatosan változó rendszert alkotnak, ezért annak működésére minden résztvevő hatással van a reakcióival. Tehát, ha rendszerben gondolkodunk, akkor a kapcsolati hálónkban és annak színterein – párkapcsolat, család, munkahely, baráti kör, közösségi élet – minden csak reakció. Ha képesek vagyunk átalakítani a saját reakcióinkat (önszabályozás), akkor azzal hatással vagyunk a másik fél reakcióira (társszabályozás), így alakítjuk a kapcsolatunkat – ez a tudatos kapcsolatépítés, alulról-felfelé.

Ezt a kapcsolati logikát és annak gyakorlati alkalmazását sajátíthatják el a párok a "Tudatos kapcsolatépítés" párkapcsolati tanácsadáson, hogy újrakapcsolódjanak, erősítsék és elmélyítsék kapcsolatukat. A kapcsolati fókuszú és testorientált tanácsadáson a párok megtanulhatnak egymásra hangolódni, mélyen hallgatni, tudatosítani, együttműködően kommunikálni, beleérezni a másik helyzetébe, fenntartani az egyensúly állapotát, nyitottnak és kíváncsinak maradni, elfogadni a másik világát és nézőpontját, megnyugtatni a másikat, kifejezni az összetartozásukat, felszabadítani a játékosságukat, közös fókuszt alkotni, a kapcsolatukat erősítő szokásrendet és környezetet építeni, valamint teret hagyni a bizonytalanságnak, és lehetőségként élni vele. Ezen készségek tudatos fejlesztésével egy pár sokat tehet a kapcsolatuk egészségéért.

​

​

Szeretettel várom a tanácsadáson azokat a párokat, akik a megrekedtség és/vagy káosz állapotát élik meg a kapcsolatukban, és érzik az erőt magukban ahhoz, hogy újrakapcsolódásukon és a kapcsolatuk megerősítésén dolgozzanak.