top of page

dec. 19., Cs

|

Budapest

Bemutató: Self-Activation tréning

A jól-lét gyakorlata

Az esemény betelt
Jövőbeli események
Bemutató: Self-Activation tréning
Bemutató: Self-Activation tréning

Időpont és helyszín

2019. dec. 19. 18:00 – 20:00

Budapest, 1027 Budapest, Jurányi u. 10.

Az eseményről

Szeretettel meghívlak a Self-Activation tematikus rendszerelvű tréning metodikájának bemutatójára, ahol megismerkedhetsz azzal a gyakorlattal, amit a rendszerelvű tanácsadói munkám során a bioszisztemikus szomato-pszichoterápia tanulmányaim alkalmazásával fejlesztettem. Az volt a célom, hogy a klienseim megtanulják tudatosítani élethelyzeteiket, így megteremtve maguk számára annak lehetőségét, hogy választhassanak a cselekvési utak között. Az élményközpontú munka által képessé válnak belehelyezkedni bármely tapasztalatba – legyen az negatív vagy pozitív – ahol pragmatikus és reflektív kérdések megtestesítésével megteremtik maguk számára azt a teret, amiben testi érzeteikkel ráláthatnak arra a rendszerre, amit éppen megélnek. Hívhatjuk a tudatosság gyakorlatának, de felfoghatjuk úgy is mint elmetornát, ahol a tested és elméd kapcsolatának fejlesztésével formálod az elméd. Bioszisztemikus megközelítésből ez a folyamat a test–elme-kapcsolatok integrálásáról szól: a rendszerszemlélet és testközpontú technikák segítségével fejlesztjük az agy kapacitását, hogy az képes legyen szabályozni az érzelmeket, a figyelmet, a gondolatokat, a viselkedést így alakítva azt a szokásunkat, hogy tudatosabban, rugalmasabban, és könnyedebben éljük az életünket. 

Az egyéni tréning során a résztvevő természetévé válik a jól-lét gyakorlása a figyelem, a testközpontú tudatosság, és a cselekvési szándék szisztematikus fejlesztésével. Az elsajátított képességek stabilizálják a jól-lét állapotát, így javítják a kapcsolataink minőségét másokkal (az empátia és együttérzés hangolása által), fenntartják az érzelmi egyensúlyt és a rugalmasságot a kihívások idején. Alkalomról alkalomra erősödik a jelentésteljesség és szándék érzése, ami szabad és kreatív megmozdulások által megjeleníti az önazonos és könnyed élet belső tervét. 

Ösztönösen vágyunk arra, hogy életünk tapasztalatai során minél többször megéljük a jól-lét nyugalmát, jelentőségünket, egyediségünket, és a lét könnyedséget azáltal, ahogy kapcsolódunk másokhoz és világunkhoz, ami körülvesz minket. Minél többször éljük meg ezeket a tapasztalatokat, annál inkább természetünk részévé válnak, és idővel új működésünk felülírja a diszharmonikus sémáinkat és harmonizálja a valóságunkat, amit megélünk. 

A tréning hasznos lehet azok számára:

- akik úgy érzik, hogy a jól-lét állapota és annak minőségei elérhetetlenek vagy idegenek számukra, és ezért szeretnének minél többször belehelyezkedni a tudatos jelenlétbe, hogy így integrálják azt a mindennapi működésükbe.

- akiknek a munkájában fontos, hogy képesek legyenek megteremteni a biztonságos kapcsolódás légkörét ( 

oktatók, pszichológusok, szociológusok, HR szakemberek, coachok, tanácsadók, ügyvédek, mediátorok, ápolók és orvosok)

Amiről szó lesz a bemutató előadáson:

- Miért alkalmaz testközpontú metodikát egy rendszergondolkodó a munkájában?

- Ki az a bioszisztematikus tréner, és mit csinál?

- Mi történik egy tréning alkalma során?

- Kiknek és miben segíthet a gyakorlat?

Szeretnéd, ha a jól-lét gyakorlata felkerülne a mindennapjaid “to-do” listájára? 

Akkor gyere el a bemutatóra, ismerkedj meg gyakorlattal, és ha tetszett, akkor vágj bele. 

Social Share

bottom of page