Pont úgy képesek vagyunk egymást gyógyítani, mint elpusztítani. – Bessel van der Kolk
Talán meglepő a fenti kijelentést, de ha rendszerben gondolkodunk, akkor egyértelmű.
Felmerülhet benned a kérdés, hogy vajon miért lenne fontos az önszabályozás, amikor a legtöbb ember nem is hallott róla, hogyan kapcsolódhat az egyéni vagy kollektív életükhöz, ha még tudomásuk sincs róla?
Mint korábban írtam, az önszabályozás azt jelenti, hogy „a rendszer kontrolt gyakorol önmaga felett” azért, hogy megtegye a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy egyensúlyban, azaz optimálisan működjön. A testorientált megközelítések a testtudati gyakorlatok segítségével tanítják az autonóm állapot szabályozását az egyensúly elérésének érdekében. Ez az egyensúly dinamikus, azaz pillanatról pillanatra változik a helyzet és a környezet függvényében. Akkor jelentkeznek problémák, ha ez az egyensúly felborul, azaz az autonóm állapot nincs egyensúlyban az élethelyzettel.
Már tudjuk, hogy az autonóm idegrendszer Stephen Porges által meghatározott négy fiziológiai alapállapota dinamikus kapcsolatban van, és a polivagálislétra-ábra szerint hierarchiát alkot. Relatív arányuk nagymértékben hatással van gondolkodásunkra és viselkedésünkre, amelyek optimális esetben egyensúlyban vannak a környezeti történésekkel.
A biztonság és összekapcsoltság állapota: Ebben az állapotban képesek vagyunk nyugalomban kapcsolódni másokhoz. Interakcióink mélyek, örömteliek és jelentésteljesek. Könnyen beleérzünk mások helyzetébe, és a saját belső megéléseinket is képesek vagyunk egyértelműen kifejezni. Tartjuk az egészséges határokat, együttműködünk, és jóindulattal kommunikálunk. Ebben az állapotban fogékonyak vagyunk a humorra. Jelenlétünket a belső béke, ellazult test, rugalmasság és kapcsolati fókuszáltság jellemezi. Segítőkészek vagyunk, és az egység szellemében cselekszünk. Aktívan teszünk környezetünk megóvásáért és fejlesztéséért. Ez az állapot az optimális szabályozás és a rugalmas megküzdés, valamint az egészségünk, az egyéni és kollektív jól-létünk alapja. E fiziológiai állapotnak kellene dominálnia a napjainkat. Mivel nem hívják fel a figyelmünket a biztonság és összekapcsoltság állapotának fontosságára, és nem tanítanak nekünk technikákat, esetleg életmódstratégiákat ennek erősítésére, nem fókuszálunk rá, így nem is teszünk érte tudatosan.
A küzdelem állapota: Az emberek általában bosszúságként, ingerlékenységként vagy dühként élik meg ezt a szimpatikus állapotot. Akkor aktiválódik, amikor az agyunk középső agyi struktúrái fenyegetést észlelnek. Minél intenzívebbek a küzdelmes reakcióink, annál gyengébb a kapcsolatunk az agyunk prefrontális kérgével, amely többek között a szabályozásért is felelős; ezért is nehéz megnyugodnunk akkor, amikor az autonóm idegrendszerünk túlműködik. Ebben a reaktív működésben nem vagyunk képesek az értő belátásra, érzelmeink szabályozására és az együttérző kapcsolódásra. Önreflexiónk gyenge, ezért nem tudjuk nyitottan és objektíven felmérni helyzetünket. Ezt a működésünket fokozzák napjaink erő-politikai és kizsákmányoló gazdasági rendszerei, valamint ez a működés az, ami széttöri a társadalmi hálónkat. A példaképeink nagyrésze is „sikeres harcos”, aki többet, jobban és gyorsabban elért, mint a többség. Ők gyermekeink követendő modelljei, így válik számukra már az iskola is küzdelemmé. Modern világunkban ez az állapot az érvényesülés záloga.
A menekülés állapota: Ezt az állapotot szintén a szimpatikus idegrendszer vezérli. A félelem, szorongás és nyugtalanság jellemzi. Ugyanazon kérgi funkciók elvesztésével jár, mint a küzdelem, de míg a harc arra késztet minket, hogy szembemenjünk a fenyegetéssel, és üssünk, addig a menekülés állapotában minden energiánk a küzdelem elkerülésének irányába mobilizál minket, mert a fenyegetés nagyobb, mint amivel megtudnánk küzdeni. A válságokkal terhelt világunkban sokak számára ismerős lehet ez a működés. A világjárvány, a gazdasági- és klímaválság olyan léptékű fenyegetés, amelynek mindannyian ki vagyunk szolgáltatva. Hatásai a legtöbb embernek akkora kihívást okoznak, hogy úgy érzik, nem tudnak vele megküzdeni. Félnek és szoronganak, és ahogy ebben az állapotban lenni szokott, elkerülik a cselekvést, melynek segítségével optimálisan küzdhetnének meg a kihívásokkal. Izolálódunk, aggódunk, a telefonunk kijelzőjét bámuljuk, sorozatokat nézünk, és fiktív valóságokba menekülünk. Gyakran nemcsak az adott kihívástól, hanem általában a valóságunkból menekülünk, mert az túl rémisztő.
A lefagyás állapota: Ezt a működést egyértelműen a mozdulatlanság, enerváltság, motiválatlanság, tompaság, ködösség, a kognitív és érzelmi funkciók alulműködése jellemzi – a félelem azonban intenzív érzés lehet. Ennek az állapotnak a központja a primitív dorsal vagus. A lefagyás nem más, mint a halálra való felkészülés, ekkor ugyanis az idegrendszerünk azt észleli, hogy a fenyegető erőtől sem harccal, sem meneküléssel nem tudjuk megvédeni magunkat. Ebben az állapotban mintha megszűnne áramolni bennünk az élet – az állapot tünete lehet, hogy úgy érezzük, „mintha elhagyná az erő a testünket”. Ebben az állapotban hajlamosak vagyunk sötétebb képet festeni életünkről, és bezárkózni a barlangunkba, izolálódni. Úgy érezzük, egyedül vagyunk az életünkben, és nincs értelme semminek.
A korábbi traumatikus élmények is kihatással lehetnek az önszabályozás képességére, ha azok idegrendszerre gyakorolt hatását nem tudtuk feloldani. A sokkoló történések által rögzült torz autonóm minták újraismételtetik velünk a feldolgozatlan tapasztalatot. Ez abban nyilvánul meg, hogy egy jelenbéli, nem fenyegető eseményre ösztönszerűen túlzóan reagálunk: ott küzdünk, ahol nem kellene, elfutunk onnan, ahol maradnunk kellene, megáll bennünk az élet akkor, amikor igazán élhetnénk.
A mentális egészség legegyértelműbb megnyilvánulása az, ha valaki képes biztonságban érezni magát másokkal: a biztonságos kapcsolatok nélkülözhetetlenek a jelentésteljes és élvezetes élethez. – Bessel van der Kolk
Talán már kezd körvonalazódni, hogy miért is olyan fontos világunk jelene és jövője szempontjából az önszabályozás, jelentőségéről azonban csak akkor kaphatunk teljes képet, ha rendszerben szemlélődünk.
Vajon hogyan alakulhattak volna az alábbi élethelyzetek, ha csak egy érintett is képes lett volna szabályozni magát, és optimálisan reagálni?
- A hétéves Tamás egy szegény környéken él édesanyjával, aki állandóan stresszes, mert három műszakban kell dolgoznia azért, hogy fenn tudja tartani az életüket. A kisfiú közvetlen környezetében nincs senki, aki elérhető lenne, és segíthetne neki megtapasztalni a biztonság és kapcsolódás állapotát. Tanárai problémás és lusta gyereknek tartják, osztálytársai pedig kiközösítik szegényes öltözködése miatt. Tamás idegrendszere tehát eddig nem tanulhatta meg a biztonságos társas-kapcsolódás állapotát. A belső biztonság és a stabilitás hiánya kihatással lesz hátralévő életének összes interakciójára és döntésére.
- Egy kereszteződésben két autó ütközik. A főútra kikanyarodó autó sofőrje nem látta be az utat az azt határoló bokrok miatt. Próbált óvatos lenni, kikanyarodott, és a bokrok mögül érkező autó jobbról belehajtott. A főúton haladó autó sofőrje káromkodva száll ki a kocsiból. Mire odaér a másik sofőrhöz, karjai ösztönösen lendülnek, és arcon üti őt. A karambolt okozó sofőrnek az ütés hatására elszáll az agya, visszaüt. Verekedés a vége, amit a járdán közlekedő emberek nevetve videóznak a telefonjukkal.
- Katának nehéz napja volt a munkahelyén, mint általában. Úton hazafelé az jár a fejében, vajon mi fogja otthon várni. A szeme előtt már látja férje földre dobott ruháit, a mosatlanhalmot a konyhában és a kanapén söröző férfit, aki a telefonja kijelzőjét bámulja. A bejárati ajtó kilincsének lenyomása elég Katának ahhoz, hogy feszültsége kiszakadjon belőle, és a kanapén fekvő férfira üvöltsön, aki csak annyit felel: „Hagyjál már!” Kata zokogva beviharzik a hálószobába, és bezárkózik, a férfi pedig tovább nézi a telefonján a YouTube-videókat.
- Egy város vezetősége komoly döntés előtt áll: egy olyan gyár bezárásával kapcsolatban kell szavazniuk, mely a termelési folyamatai során környezeti károkat okoz. A többség nem szavazza meg a bezárást azért, mert jelentős anyagi haszontól esnének el, amiket a gyár lobbistái a támogatásuk fejében rendszeresen folyósítanak. A pénzügyi haszon növelése mint érdek felülírja az ökoszisztéma optimális működését helyreállító egészséges döntést.
- Két helyi közösség generációk óta gyűlöli egymást. Túlfűtött harcuk oly régóta tart, hogy már senki nem emlékszik annak okára. A gyerekekbe születésüktől kezdve szisztematikusan oltják a gyűlöletet, és tilos érintkezniük az ellenséggel. A nyolcéves Tímea kíváncsi természet, szeretné megtudni az ellenségeskedés miértjét. Vágyna rá, hogy lássa és megtapasztalhassa a másik közösség kultúráját, de szándékát fél megosztani környezetével, mert nagy valószínűséggel megbüntetnék, sőt, akár ki is közösítenék miatta. Márpedig gyerekként a túléléshez és a felnőtté váláshoz szüksége van a családjára és kultúrája közösségére. Egészséges érdeklődését elnyomja, bezár. A megrekedt kollektív túlélési működés (vagy trauma) így hatja át és alakítja leendő gyermekei sorsát.
Ez csak néhány példa arra, hogy az önszabályozás hiányának (diszreguláció) milyen – hullámban, az interakciók során terjedő - hatása van a rendszereinkre. Világunk – akár annak személyes, közösségi vagy globális spektrumainak – problémái az optimális működés felborulásából, azaz az önszabályozás hiányából fakadnak. Akár egy pillangó egyetlen szárnycsapásának, úgy egy ember kritikus helyzetben történő egészséges önszabályozásának is jelentős hatása lehet rendszerszinten.
Bonyolultan hangzik? Pedig nem az, csak meg kell tanulnod olvasni rendszereid dinamikájában, hogy felismerd, mely helyzetekben kell fejlesztened a szabályozási készségedet annak érdekében, hogy jobban légy, jobb életet élhess, és egy jobb világot építhess – azaz optimálisan működj, optimális életet élhess, hogy a világ visszatérhessen egyensúlyi állapotába.
A konfliktusok feloldása önszabályozással lehetséges. Az egyenlőség és az együttműködés önszabályozás eredménye. Az egészséges csoportnormákat az önszabályozás alakítja. A válságainkból való kilábalás önszabályozásunk fejlesztésével lehetséges.
Bárcsak el tudnám választani a traumát a politikától, de mindaddig, amíg tagadásban élünk, és csak a traumát kezeljük, miközben figyelmen kívül hagyjuk annak eredetét, kudarcot fogunk vallani. – Bessel van der Kolk
Mindez lehetséges, ha elég tudatosak vagyunk ahhoz, hogy felelősséget vállaljunk a saját működésünkért és fejlesszük az önszabályozásunkat.
Te is. Én is. Együtt.
Ez a legtöbb, amit tehetünk magunkért, egymásért és a világunkért.
Irodalomjegyzék:
Porges, S. W. (2001). The polyvagal theory: Phylogenetic substrates of a social nervous system. International Journal of Psychophysiology
Porges, S. W. (2003). Social engagement and attachment: A phylogenetic perspective. Roots of Mental Illness in Children, Annals of the New York Academy of Sciences
Cross, J. (2007, Sep 13). The Healing Space: Somatic Experiencing Releases and Relieves Trauma. The Taos News. Retrieved from http://search.proquest.com/docview/435502459?accountid=1229